pr marketing szolgáltatás

Stressz a volánnál

autovezetes stressz budapestA járművezetés az egyik legnehezebb munka

Kinek jutna eszébe, hogy az autóvezetés testileg is megerőltető tevékenység? – írja Réti László Stressz a volánnál című könyvében. Hiszen a vezető kényelmesen ül a volán mögött és minimális erőkifejtéssel irányítja járművét. Ez az igénybevétel tényleg nem nagyobb, mint egy automatizált gyártógép kezelésének munkája. Igen ám, de ez az „automata” ugyanakkor 60-120 kilométeres sebességgel száguld. A talajjal csak közvetett kapcsolatban van. A tér és idő korlátai megváltoznak számára. A mozgó megfigyelő az időn mást ért, és a teret is másként látja, mint a nyugalomban levő. Hát még mennyire másként érzi magát, mint a gyalogos, aki érzék- és mozgásszerveivel begyakorolt reflexei útján kényelmesen alkalmazkodik a környezethez.

Autópálya, városi közlekedés

A mai közlekedési feltételek mellett a biztonságos járművezetés felelősségteljes és bonyolult, az egész szervezetet igénybe vevő, rendkívül fárasztó munka, mely az idegrendszeren kívül különösen a szívet és a keringési rendszert terheli meg, s kritikus közlekedési helyzetben, sűrű városi forgalomban bizony vetekszik a nehéz testi munkával, ehhez hozzáadódnak a tömegesen érkező sms üzenetek okozta figyelemkiesések is.
Egy kísérletsorozatban, melyben egészséges és szívinfarktuson átesett autóvezetőket vontak be, kölcsönösen azt vizsgálták, hogy milyen terhet ró a bérelt autó vezetése a szervezetre, van-e különbség az egészséges és a beteg vezető, a vidéki és a budapesti forgalom között. Van-e hatása a sebességnek és a közlekedési körülményeknek, az sms vagy mobilhívás küldésének, fogadásának a hormontermelésre. A vizsgált személyeknek 200 km-t városban, 300 km-t pedig autópályán kellett vezetniük. Az eredmény meglepő volt. Kiderült, hogy 130 km/órás sebesség autópályán kevésbé megerőltető, mint az 50 km/órás tempó városban. A városi és az országúti vezetés közben az egészséges vezetők 352-szer fékeztek, 284-szer váltottak sebességet és 880-szor gyorsítottak. Átlagos sebességük 55 km/óra volt. Ugyanitt a szívinfarktuson átesett vezetők lassabban (49 km/órás sebességgel) vezettek, de gyakrabban fékeztek és többször adtak gázt. Érdekes, hogy az autópályán a nagy sebességet jobban bírták, mint a városi vezetést, és csaknem ugyanúgy viselkedtek, mint az egészséges vezetők. Mindez arra utal, hogy autópályán még a nagy sebesség sem terheli túl a szervezetet. Sokkal megterhelőbbek viszont a városi közlekedési dugók, az oszlopban haladás, az áttekinthetetlen kanyarok és kereszteződések, az autósok és gyalogosok szabálytalankodásai. Ilyenkor a percenként termelt adrenalin mennyisége majdnem háromszorosa a nyugalomban mértnek. (Az autópályán való vezetéskor csak kétszeresére emelkedik!) A mobilhívások és csoportos sms üzenetek küldése szinte lehetetlennek tűnő feladat, mégis sokan ezzel is foglalkoznak közben. Nyilvánvaló, hogy az autópályán nagy sebességgel haladva sokkal nagyobb a baleset lehetősége, mint Budapesten a lassan haladó kocsisorban.

Az autózás furcsa kétarcúsága, hogy autópályán a gyors menet fizikailag, szellemileg és érzelmileg kevésbé megerőltető, de veszélyesebb, ugyanakkor a lassúbb városi közlekedés nagyobb fizikai, szellemi és érzelmi terhet ró a vezetőre, bár kevésbé veszélyes.

Tovább
Írta: pr marketing webszolgálat Szólj hozzá!

Autós navigációs rendszerek „GLONASS”

gonets glonass sms.jpgA közlekedés és autóvezetés szerves részévé vált a műholdas helymeghatározásra épülő navigációs szoftverek használata. Európában a helymeghatározás két műholdrendszer segítségével érhető el: GPS és GLONASS.

A GPS rendszert, mely az okostelefonokban is megtalálható navigációs szoftverek számára szolgáltat adatokat, Amerikai vállalat építi és fejleszti, míg a GLONASS rendszert az orosz űrhivatal építi ki. Európa földrajzi adottságai miatt Magyarországon az utóbbi rendszer műholdjaira jobb a rálátás, ezért pontosabb helymeghatározást tesz lehetővé.

A helymeghatározó rendszer műholdjai alapvetően eltérnek az egyéb műholdaktól. Elsődleges feladatuk nem a szokásos, kommunikációs csatornák fenntartása, sms és egyéb üzenetküldés biztosítása, hanem kizárólag a helymeghatározó eszközök számára történő adatküldés.

A korábbi okostelefonokban, autós navigációs eszközökben csak a GPS rendszer volt elérhető, de értelemszerűen hatékonyabbal az olyan eszközök, melyek mindkét rendszer adatait képesek felhasználni.

Az orosz űrügynökségtől tömegesen érkező üzenetek egyértelművé tették, hogy a következő években még nagyobb fejlesztések várhatóak. 2018-ig lecserélik a rendszert a modernebb GLONASS-2 szatellitekre. A modernizálás végső soron kényszerűségből történik, mivel az Európai Unió szankciói miatt Oroszország nem kaphat külföldi alkatrészeket az új műholdakhoz. A GLONASS K-2 műholdak teljes egészében orosz alkatrészekből épülnek fel.

Érdekesség, hogy a navigációs célokat szolgáló szatellitek élettartama 7-10 év, ezért is volt életbevágóan fontos, hogy Oroszország saját műholdtípust fejlesszen ki. A kommunikációs célokat megcélzó, üzenetek továbbítását végző műholdak tömeges élettartama ennél nagyobb.

Az autósok számára a legfontosabb, hogy rendelkezésükre áll alternatív navigációs rendszer.

Tovább

Olcsó HUD minden autóba

hudway glass személygépkocsikbaAz sms üzenetek olvasása is lehetővé válhat az új és olcsó HUD segítségével a gépjárművekben.
Vezetés közben sok dolog vonhatja el a sofőr figyelmét, ez a figyelemelterelés, a felmérések szerint, veszélyesebb lehet az ittas vezetésnél. Ott van a navigációs szoftver, mely leggyakrabban az okostelefonon fut, a bejövő hívásoknál hiába használunk headsetet, az a néhány pillanat is végzetes lehet, amíg rápillantunk a készülékre, hogy lássuk, hogy ki hív. A veszélyesség csúcsán, a vezetés közbeni sms küldés és fogadás áll. Sokan nem tudják megállni, hogy vezetés közben ne olvassák el az érkező üzeneteket. Egy hosszabb út során akár 10-15 privát vagy marketing sms érkezhet a mobiltelefonra, nem beszélve a tömeges sms küldés folytán érkező üzenetekről. Ha csak 3-5 másodpercen keresztül olvasunk egy-egy szöveget, komoly veszélynek tesszük ki magunkat, utastársainkat és környezetünket is.

A Kickstarteren társaság a Hudway Glass nevű projektre gyűjti most a pénzt.

A HUD (azaz Head Up Display) a luxusautókban megtalálható megoldás, amikor is különböző információkat közvetlenül a szélvédőre vetítenek, amely ilyenkor egy áttetsző virtuális laptop-kijelzőre emlékeztet, így a vezetőnek nem kell lepillantania, folyamatosan figyelheti az utat. Ezt a megoldást a vadászgépek pilótái számára fejlesztették ki eredetileg. Az új projekt ezt a megoldást gondolta tovább, mindenki számára elérhető áron. A projekt tárgya az, hogy eredményeként az okostelefon képernyőjén megjelenő információkat kivetítik egy üveglapra.

A HUDWAY Glass együttműködik az összes olyan programmal, amelyik támogatja a HUD módot, de természetese leginkább a saját, Hudway nevű alkalmazás felel meg (iOS-re és Androidra egyaránt elérhető). A HUDWAY használata roppant egyszerű: fel kell ragasztani a műszerfalra, és fejjel lefelé beletenni az okostelefont. Az ötlet zseniálisan egyszerűnek tűnik, nagyon várjuk, hogy megjelenjen a boltokban.

Tovább
süti beállítások módosítása