pr marketing szolgáltatás

Google autós navigáció

auto navigacio marketing- autónavigációs program a Google-tól

A szofver fejlesztők kampányait figyelve tudhatjuk, hogy sok navigációs program van a piacon. Az autóvezetők választását sok minden befolyásolhatja, de a legfontosabb szempont a megfelelő pontosság és az ár.

Természetesen otthon a télikertben, vagy Budapesten járva nem tévedünk el, de ha messzebbre szeretnénk utazni, olyan mobiltelefonos applikációt kell vásárolnunk, mely elnavigál minket a célunkhoz.

A Google marketingjéből megtudhatjuk, hogy a Keresőóriás online térképét továbbfejlesztette, és azt letöltve offline is használhatjuk autós navigátorként, szinte bármilyen eszközön.

A Google Maps előnye, hogy műholdas fényképeinek köszönhetően sokkal pontosabban tudjuk meghatározni azt, hogy hol vagyunk, az utcaképeknek köszönhetően pedig már előre felkészülhetünk arra, hogy hol merre kell kanyarodnunk. Az úti cél megadása rendkívül egyszerű, hiszen egy SMS üzenetben is elküldhetjük a találkozási hely koordinátáit, ezt az applikációba betáplálva megkapjuk az optimális útvonalat.

Az útvonalak megtervezését nem kell kötelezően az okostelefonon vagy mobiltelefonon elvégeznünk. A Google weboldalán is megnyithatjuk a térképet, az itt megtervezett útvonalakat automatikusan megoszthatjuk a mobil eszközökkel is.

Автомобильная навигация Google car navigation

Tovább
Írta: pr marketing webszolgálat Szólj hozzá!

Autóvezetési technikák: a tolatás

tolatasHa autót veszünk, bérelünk, esetleg kölcsönzünk, akár Budapesten akár vidéken, fontos a megfelelő vezetési technika és ez nem amolyan marketing szöveg. A nonprofit cégek gyakran indítanak ismeretterjesztő reklámkampányokat, hogy az autóvezetők megtanulják a megfelelő technikákat. Sajnos ez az üzenet nem mindig ér célba, bármilyen nagy tömeghez is jut el. Most leírjuk, mi a tolatás technikája.

Az autó akár előre, akár hátra halad, mindig abba az irányba fordul az eleje vagy a hátulja, amilyen irányba a kormánykereket fordítjuk. A tolatás megkezdése előtt meg kell győződni a gépjármű mögötti helyzetről. Még beszállás előtt ellenőrizzük közvetlenül a gépkocsi mögötti helyet, ahová a vezetőülésből nem lehet rálátni. Lehetséges, hogy egy gyerek játszik ott, ezért tolatáskor mindig nagyon óvatosak és körültekintők legyünk.

Tükrök igénybevételével csak akkor tolassunk, ha nincs más lehetőségünk. Az ülésen úgy kell elhelyezkedni, hogy

  • ne akadályozzuk a kormányzást,
  • működtetni tudjuk a pedálokat
  • kilássunk hátrafelé, a hátsó ablakon.

A tolatás iránya határozza meg, hogy testünket is elfordítva a jobb vagy a bal vállunk fölött nézünk hátra. Ha valami veszélyt észlelünk, azonnal álljunk meg. e feledkezzünk meg arról, hogy tolatáskor a gépkocsi első része a tolatással ellentétes irányba tér ki. Tehát figyelmünk terjedjen ki a gépkocsi elejére is.

A tolatás általános szabályai:

  • Lassan tolassunk.
  • Minden irányba ellenőrizni kel a forgalmat, a járműforgalmat és a gyalogosokat is.
  • Óvatosan és úgy kell tolatni, hogy a gépkocsi saját forgalmi sávjában maradjon.
  • Országútra, főútvonalra és gyalogátkelőhelyekre irányuló tolatást kerülni kell.

A párhuzamos tolatás műveletei:

Tovább

A hivatásos autóvezetők munkaideje

auto vezetes szabalyHa Budapesten szeretnénk autót bérelni, sok esetben jól tesszük, ha hivatásos sofőrt is bérelünk, hiszen a nagyvárosi közlekedés veszélyes és bonyolult. Hiába próbálja a városvezetés marketing kampánya elhitetni a Budapesten lakókkal, hogy jó a közlekedés, sokkal biztonságosabb, ha profi sofőr fuvarozza az embert.Ismernünk kell azonban a sofőr munkaidejére vonatkozó szabályokat és előírásokat.

A munkaidő fogalma az autóvezetőknél

A munkaidő azt az időtartamot jelenti, amelyben a gépkocsivezető munkaviszonyából eredő kötelezettségeinek teljesítése érdekében munkát végezni köteles. Magyarország területén a munkaidővel kapcsolatos jogszabályokat a Munka Törvénykönyve ide vonatkozó paragrafusai határozzák meg.

Az autóbusz-vezető munkaideje összetettebb egy átlagos munkarendben dolgozóénál, több elemet tartalmaz, amelyek a következőek:

A tényleges munkával töltött idő

  •     a járatban eltöltött idő
  •     autóbusz napi gondozására, előkészítésére meghatározott idő
  •     téli időszakban eltöltött plusz idő
  •     egyéb javítással töltött idő.

Szolgálatban eltöltött idő

Távolléti idő

Az autóvezetők munkavégzésével kapcsolatos előírások

Pihenőidő

A vezetőnek minden huszonnégy órás időközben legalább napi tizenegy órás folyamatos pihenőidőt kell biztosítani. Ez legfeljebb hetenként három alkalommal legalább kilenc órás folyamatos pihenőidőre csökkenthető úgy, hogy a következő hétvége előtt kompenzálásként megkapja a kieső óraszámot.

Vezetőidő

A napi vezetési idő két napi pihenőidő között vagy a napi pihenőidő és egy heti pihenőidő között nem haladhatja meg a 9 órát. Heti két alkalommal ez tíz órára növelhető.

Tovább

Lehet takarékosan vezetni?

fogyassz kevesebbetSaját autót vezetünk vagy bérelt autót Budapesten fontos, hogy takarékosan, olcsón tegyük azt. Az autóvezetés esetében elsősorban a takarékos üzemanyag fogyasztásról szoktunk beszélni. Tény, hogy elsősorban a tankolás költségét, a benzinfogyasztást érzi meg a pénztárcánk. A takarékos használat fogalma azonban sokkal tágabb. és tényezői összefügghetnek az üzemanyag fogyasztással is.

Az optimális, takarékos használat alapszabálya: az autó mindig műszakilag kifogástalan állapotban legyen.

Ha így teszünk, nem kell félnünk attól, hogy SMS üzenetben kell segítséget kérnünk autószerelőnktől. A laptoppal diagnosztizált budapesti autószervizek marketing kampányaiban szereplő garancia időszakban, a kötelező átvizsgálásoknak köszönhetően, a személygépkocsi kifogástalan állapotban van. Ne felejtsük el, hogy az autót nem csak a kötelező vizsga előtt kell szervizbe vinni, bevált módszer, ha tízezer km-es motorolaj cserével egyidejűleg átvizsgáltatjuk az autót, a kezdődő hibákat kijavíttatjuk.

A takarékos vezetés ott kezdődik, hogy menet közben időnként rá kell pillantani a műszerfalra, mert az onnan kapott üzenetek segítségével megelőzhetjük a nagyobb bajt.

Talán tréfásan hangzik, de az első olyan műszer, mellyel pénzt takaríthatunk meg vezetés közben, az a sebességmérő. Az autókat többnyire úgy tervezik, hogy 90 – 100 km/h sebességnél fogyasztanak optimálisan, nem beszélve arról, hogy így megspórolhatjuk a gyorshajtásért járó büntetést is.

Gyorsításkor kerüljük a túlzottan nagy gázpedálnyomást, eltekintve a biztonság érdekében szükséges erős gyorsítást.

Folyamatos haladásnál olyan sebességet válasszunk, hogy a tempót kis gázpedálnyomással tudjuk tartani.
A takarékos fogyasztás alapszabálya: az adott sebességhez képest mindig a legmagasabb sebességfokozatban haladjunk, a kívánt sebességre lehetőleg közepes gázpedálnyomással gyorsítsunk, ezért akár kapcsoljunk vissza egy, vagy két sebességfokozattal.

A gépkocsi fogyasztását l/100 km dimenzióban mérjük, nemcsak egyszerűsége miatt, hanem azért is, mert a g/kWh fogyasztás mérésére csak laboratóriumi körülmények között, különleges berendezésekkel van lehetőség.

A l/100 km fogyasztásról pedig azt kell tudni, hogy adott sebességfokozatban annál kevesebb, minél lassabban megyünk a gépkocsival.

Tovább

Hogyan befolyásolja az alkohol és a gyógyszer az autóvezetést?

ittas vezetes marketingMinden autóvezető tudja, hogy a fékezési távolság az autó fékútja és a vezető reakcióidejéből áll össze. Ha a megfelelően karbantartott autó fékútja megfelelő is, lényeges szempont a vezető reakcióidejét befolyásoló tényező, és ez nem csupán egy marketing akció az automobilok kapcsán.

Akár 0,15 s reakcióidő-növekedés a baleset elkerülhetetlenségét okozhatja. Ennek az időnek annál nagyobb a jelentősége, minél nagyobb a gépkocsi sebessége. A reakcióidőt befolyásolja a szeszes ital és a gyógyszer fogyasztása.

A szesz a legnagyobb hatását a központi idegrendszerre fejti ki.

Az alkohol mind lélektani, mind élettani szempontból káros. Hamis biztonságérzetet és gátlástalanságot idéz elő. A lelki egyensúly felborulásának eredményeként eltolódás jön létre a tudat, a megfigyelés, az észlelés, a reakcióidő és a cselekvés összhangjában. Fokozott vezetési képességet érez az illető, pedig a valóságban a fogyasztott alkohol mennyiségétől függően az érzékszervek működésének gyorsasága és a reflextevékenység is csökken, ilyenkor hajlamos az SMS üzeneteket is elolvasni vezetés közben.

Összefoglalva tehát:

  • Az alkohol gyorsan felszívódik a vérben, és a központi idegrendszer működését akadályozza.
  • Az alkohol hatása egyénenként, de ugyanannál az egyénnél időben is változik.
  • Az alkohol gátolja a látást, amely a gépkocsivezetés alapvető feltétele.
  • Az alkohol csökkenti az idegek irányítóképességét.
  • Az alkohol a reakcióidőt megnöveli.
  • Az alkohol nem élénkít, hanem kábít.

Legnagyobb a baleseti veszély az alkoholfogyasztás utáni harmadik-negyedik órában. Fokozza a veszélyt, hogy az italfogyasztás után ennyi idővel az egyén általában józannak érzi magát. Az alkohol okozta balesetekre a rendőrség már mobil marketing útján is megpróbálta felhívni a figyelmet, de nem mindenkihez jutott el az üzenet.

Az orvosságok

Nagy gondot okoz a gyógyszerek fogyasztásának növekedése. Hatásuk az autóvezetés szempontjából vizsgálva, két nagy csoportot különböztethetünk meg:

  • élénkítő hatásúak
  • nyugtató hatásúak.

Fontos tudni:

Az a személy, aki autót vezet vagy rövidesen vezetni fog, kerülje a gyógyszerek fogyasztását, mivel veszélyesek.
Gyógyszer és alkohol – bármilyen kis mennyiségben való – együttes fogyasztása súlyos következményekkel járhat.

Gyógyszereket vezetés közben csak orvosi javaslatra vagy engedéllyel szabad szedni.

Tovább

Autók téli tárolása

auto tarolas telenAutók és növények téli tárolása, elhelyezése -

A XXI. század technikai fejlettségének köszönhetően nem befolyásolják életünket alapvetően az évszakok, a távolságok. Több száz, több ezer kilométerre élő rokonunknak, barátunknak tudunk másodpercek alatt sms üzenetet küldeni, repülővel vagy autóval minden távolság leküzdhető. A fejlődésnek köszönhetően télen is biztonságosan közlekedhetünk az utakon, különösen Budapesten. Mégis sokan döntenek úgy, hogy a tél beköszöntével inkább választják a tömegközlekedést, autójukat pedig leparkolják tavaszig. Különösen igaz ez a veterán autó tulajdonosokra. Az öreg autókban nagy károkat tudna okozni télen a sózott utak. Adunk néhány tanácsot azoknak, akik úgy döntenek, hogy télen nem autóval fognak közlekedni.

A leállítás előtt az egyik legfontosabb feladat a kaszni gondos lemosása és szárítása. Az észlelt korróziós foltokat vagy csiszoljuk le, vagy valamilyen rozsda-átalakítóval kenjük le. 24 óra elteltével a rozsdás felület helyén megjelenő szürkés-kékes szín jelzi a teljes átalakulást. Ezt követően vagy festékkel, vagy lakkréteggel vonjuk be a felületet. Célszerű az alvázvédő réteget is ellenőrizni és a sérült hiányzó felületeket pótolni. Ápolás után ügyelni kell a kocsiszekrény rendszeres szellőztetésére főleg akkor, ha olyan helyen tartjuk a gépkocsit, ahol védőhuzattal kell ellátni. A védőhuzat megfelelően feszüljön a kasznira, mert a laza huzatot a szél mozgatja, és az alá került porszemek a felületét összekarcolják.

Szabadban, védőhuzat nélküli tároláskor célszerű az autót viaszvédőréteggel bevonni. Különféle viasz-parafin, szilikon keverékek kaphatóak.

Az utastér padlórészének szőnyegei alá helyezzünk újságpapírt. A belső párásodás elkerülésére időnként engedjük le az ablakot, ill. fedett zárt helyen való tároláskor hagyjuk nyitva az ablakot. Lényeges a krómozott részek ápolása, erre szaküzletben sokféle autóápolási szert kaphatunk. Kérjünk tanácsot az eladóktól.

Öregebb gépkocsiknál fontos, a futómű és a gumiabroncsok kímélése, melyet felbakolással oldhatunk meg. Az alábakolás után az autó labilis állapotba kerül, ezért balesetveszélyes. Válasszuk ki körültekintően a tárolás helyszínét.

Tovább

Aktuális: Havas, sáros úton elakadt autó mentése

auto elakad telTélen előfordul, hogy olyan körülmények közé kerülünk, amikor a továbbhaladás az útviszonyok miatt szinte lehetetlenné válik - írja Mészáros Ferenc és Dr. Nádas Antal Biztonságosabban, takarékosabban személygépkocsival című könyvükben. Gyakori a mély hóban, ill. sárban elakadó autó, és nem mindig tudunk SMS-ben segítséget kérni.  A továbbjutás lényeges feltétele, hogy a hajtott kerekek megfelelően kapaszkodhassanak. Ennek érdekében igen fontos, hogy ne idézzünk elő olyan helyzetet, amikor a kerekek „megforognak” az út felületén. Ezt úgy érhetjük el, hogy a kerekek forgását csak olyan mértékben engedjük meg, hogy kiküszöböljük a megcsúszást és így elkerülhetjük azt is, hogy a kerekek „beássák” magukat a talajba.

Tehát nem szabad megpörgetni a kerekeket, ami óvatos gázadással finom tengelykapcsolópedál-mozgatással és megfelelő, általában 1. sebességfokozatban való indulással érhető el. A kiszabadulás érdekében hintáztassuk meg a gépkocsit óvatos előre-hátra mozgással. Ha már elegendő nekifutási lehetőségünk van, lassú, de mindig növekvő gyorsításokkal indítva, igyekezzünk a mélyedésből kijutni.

Túl laza talajban mély hóban vagy sárban gyakran szabályos utat kell építenünk. Ezért emeljük meg az autó egyik oldalát. Az emelő alá tegyünk követ vagy téglát, hogy ne nyomódjon a talajba.

A megemelt kerék alá helyezzünk köveket, gallyakat, tehát szilárd tárgyakat. Az elindulás irányába mélyítsük ki a kerék előtti nyomvonalat 2-3 méterhosszúságban, ide is helyezzünk köveket és gallyakat.

Próbáljunk óvatosan elindulni. Amikor érezzük, hogy a hajtott kerék kapaszkodik, növeljük a gépkocsi sebességét, hogy minél nagyobb lendületünk legyen a továbbhaladáshoz, így nincs szükség az sms segítségkérésre.

Tovább

Párhuzamos parkolás

parhuzamos elore parkolasHogyan parkoljunk párhuzamosan? Mi a párhuzamos parkolás?

A Budapesten bérelt autó esetében jól meg kell gondolnunk, hogy hol és hogyan fogunk parkolni. Bár a legtöbb helyen fizethetünk sms üzenet küldés útján, azonban a sok parkolóhely, csak egy marketing fogás. Minden lehetséges helyre be kell tudnunk állni, ezért érdemes elsajátítani a párhuzamos parkolás metódusát.

Ha az autót a járdaszegéllyel párhuzamosan szeretnénk leparkolni, először meg kell állapítanunk, hogy elegendő hely áll-e rendelkezésre. Szabályként elfogadhatjuk: legalább 1,5-szer hosszabb távolság szükséges, mint az autó hossza, hogy be tudjunk állni két gépkocsi közé. A párhuzamos parkolás folyamata a következő:

  1. Az üres hely előtt álló autó mellett, attól kb. 0,5 m távolságra, vele párhuzamosan úgy állunk meg, hogy a két személyautó hátsó lökhárítója egy vonalban legye. Ez az alaphelyzet, amelynek pontos végrehajtása nagyon lényeges.
  2. A jobb oldali index bekapcsolása után nagyon lassan tolassunk. Közben a kormányt élesen jobbra fordítjuk, míg a gépkocsi majdnem 45 fokos szöget zár be a járdaszegéllyel. Ebben a pillanatban az autónk kormánykereke és az előttünk álló jármű hátsó lökhárítója egy vonalban van.
  3. A kerekeket egyenesbe kormányozzuk, és így addig tolatunk – nagyon lassan – amíg a gépkocsink első lökhárítójának jobb vége egy vonalba kerül az előttünk álló gépkocsi hátsó lökhárítójával.
  4. Amennyire csak lehet, gyorsan balra kormányozunk és nagyon lassan tolatunk a parkolóhelyre. Közvetlenül megállás előtt a kormányt jobbra forgatjuk, ha nem a kívánt helyre érkeztünk.
  5. Ezután lassan előrehaladunk a járdaszegéllyel párhuzamosan, attól legfeljebb 30 cm távolságra megállunk, és kézifékkel rögzítjük az autót. A lehetőségekhez mérten úgy állunk meg, hogy a gépkocsink előtt és mögött levő távolság kb. egyenlő legyen.

Tovább

Stressz a volánnál

autovezetes stressz budapestA járművezetés az egyik legnehezebb munka

Kinek jutna eszébe, hogy az autóvezetés testileg is megerőltető tevékenység? – írja Réti László Stressz a volánnál című könyvében. Hiszen a vezető kényelmesen ül a volán mögött és minimális erőkifejtéssel irányítja járművét. Ez az igénybevétel tényleg nem nagyobb, mint egy automatizált gyártógép kezelésének munkája. Igen ám, de ez az „automata” ugyanakkor 60-120 kilométeres sebességgel száguld. A talajjal csak közvetett kapcsolatban van. A tér és idő korlátai megváltoznak számára. A mozgó megfigyelő az időn mást ért, és a teret is másként látja, mint a nyugalomban levő. Hát még mennyire másként érzi magát, mint a gyalogos, aki érzék- és mozgásszerveivel begyakorolt reflexei útján kényelmesen alkalmazkodik a környezethez.

Autópálya, városi közlekedés

A mai közlekedési feltételek mellett a biztonságos járművezetés felelősségteljes és bonyolult, az egész szervezetet igénybe vevő, rendkívül fárasztó munka, mely az idegrendszeren kívül különösen a szívet és a keringési rendszert terheli meg, s kritikus közlekedési helyzetben, sűrű városi forgalomban bizony vetekszik a nehéz testi munkával, ehhez hozzáadódnak a tömegesen érkező sms üzenetek okozta figyelemkiesések is.
Egy kísérletsorozatban, melyben egészséges és szívinfarktuson átesett autóvezetőket vontak be, kölcsönösen azt vizsgálták, hogy milyen terhet ró a bérelt autó vezetése a szervezetre, van-e különbség az egészséges és a beteg vezető, a vidéki és a budapesti forgalom között. Van-e hatása a sebességnek és a közlekedési körülményeknek, az sms vagy mobilhívás küldésének, fogadásának a hormontermelésre. A vizsgált személyeknek 200 km-t városban, 300 km-t pedig autópályán kellett vezetniük. Az eredmény meglepő volt. Kiderült, hogy 130 km/órás sebesség autópályán kevésbé megerőltető, mint az 50 km/órás tempó városban. A városi és az országúti vezetés közben az egészséges vezetők 352-szer fékeztek, 284-szer váltottak sebességet és 880-szor gyorsítottak. Átlagos sebességük 55 km/óra volt. Ugyanitt a szívinfarktuson átesett vezetők lassabban (49 km/órás sebességgel) vezettek, de gyakrabban fékeztek és többször adtak gázt. Érdekes, hogy az autópályán a nagy sebességet jobban bírták, mint a városi vezetést, és csaknem ugyanúgy viselkedtek, mint az egészséges vezetők. Mindez arra utal, hogy autópályán még a nagy sebesség sem terheli túl a szervezetet. Sokkal megterhelőbbek viszont a városi közlekedési dugók, az oszlopban haladás, az áttekinthetetlen kanyarok és kereszteződések, az autósok és gyalogosok szabálytalankodásai. Ilyenkor a percenként termelt adrenalin mennyisége majdnem háromszorosa a nyugalomban mértnek. (Az autópályán való vezetéskor csak kétszeresére emelkedik!) A mobilhívások és csoportos sms üzenetek küldése szinte lehetetlennek tűnő feladat, mégis sokan ezzel is foglalkoznak közben. Nyilvánvaló, hogy az autópályán nagy sebességgel haladva sokkal nagyobb a baleset lehetősége, mint Budapesten a lassan haladó kocsisorban.

Az autózás furcsa kétarcúsága, hogy autópályán a gyors menet fizikailag, szellemileg és érzelmileg kevésbé megerőltető, de veszélyesebb, ugyanakkor a lassúbb városi közlekedés nagyobb fizikai, szellemi és érzelmi terhet ró a vezetőre, bár kevésbé veszélyes.

Tovább

Autós navigációs rendszerek „GLONASS”

gonets glonass sms.jpgA közlekedés és autóvezetés szerves részévé vált a műholdas helymeghatározásra épülő navigációs szoftverek használata. Európában a helymeghatározás két műholdrendszer segítségével érhető el: GPS és GLONASS.

A GPS rendszert, mely az okostelefonokban is megtalálható navigációs szoftverek számára szolgáltat adatokat, Amerikai vállalat építi és fejleszti, míg a GLONASS rendszert az orosz űrhivatal építi ki. Európa földrajzi adottságai miatt Magyarországon az utóbbi rendszer műholdjaira jobb a rálátás, ezért pontosabb helymeghatározást tesz lehetővé.

A helymeghatározó rendszer műholdjai alapvetően eltérnek az egyéb műholdaktól. Elsődleges feladatuk nem a szokásos, kommunikációs csatornák fenntartása, sms és egyéb üzenetküldés biztosítása, hanem kizárólag a helymeghatározó eszközök számára történő adatküldés.

A korábbi okostelefonokban, autós navigációs eszközökben csak a GPS rendszer volt elérhető, de értelemszerűen hatékonyabbal az olyan eszközök, melyek mindkét rendszer adatait képesek felhasználni.

Az orosz űrügynökségtől tömegesen érkező üzenetek egyértelművé tették, hogy a következő években még nagyobb fejlesztések várhatóak. 2018-ig lecserélik a rendszert a modernebb GLONASS-2 szatellitekre. A modernizálás végső soron kényszerűségből történik, mivel az Európai Unió szankciói miatt Oroszország nem kaphat külföldi alkatrészeket az új műholdakhoz. A GLONASS K-2 műholdak teljes egészében orosz alkatrészekből épülnek fel.

Érdekesség, hogy a navigációs célokat szolgáló szatellitek élettartama 7-10 év, ezért is volt életbevágóan fontos, hogy Oroszország saját műholdtípust fejlesszen ki. A kommunikációs célokat megcélzó, üzenetek továbbítását végző műholdak tömeges élettartama ennél nagyobb.

Az autósok számára a legfontosabb, hogy rendelkezésükre áll alternatív navigációs rendszer.

Tovább