pr marketing szolgáltatás


Androidos Maserati a jövő autója

maserati okosauto android endgadget

Okosautó az önvezető autók elődje

A Google és a Qualcomm bemutatta az Android rendszerrel működő autó prototípusát írta az engadget.com portál. Az általában okostelefonokban használt operációs rendszert egy Maserati-ba építették be.

A Tesla-hoz hasonlóan a Maserati-ban is két kijelzőt helyeztek el. A középkonzolban helyet kapott egy ultra HD display, a hagyományos sebességmérő panelt pedig egy 720p-s digitális kijelzőre cserélték le. Az autót csak akkor lehet beindítani, ha csatlakozik az okostelefonunkhoz, és mindent a Google rendszere irányít. Ebből adódóan nem az autógyártók szörnyű minőségű és gyenge grafikájú érintőképernyőivel van dolgunk, hanem csúcstechnológiás Android rendszerrel. Sokan idegenkednek még attól, hogy érintőképernyővel irányítsanak bizonyos funkciókat, mint például a légkondicionáló vagy a fényszórók bekapcsolása, de el kell kezdeni megbarátkozni ezzel a gondolattal.

Ami említésre méltó a rendszerrel kapcsolatban, hogy az új Android N fut rajta, mely három területre osztja a képernyőt. Az autó működésével kapcsolatos információs részen kívül, a fő területen az éppen aktuális appok futnak, míg a legfelső harmadban a korábban végzett munkák, használt applikációk katalógusa találhatóak. Ha például zenehallgatás közben üzenetet kapunk, vagy telefonhívást fogadunk, ennek befejeztével a felső részből tudjuk újra aktiválni a korábban futó programot.

maserati muszerfal engadgetA frontális kijelző meglehetősen egyszerű szerkezetű. Középen kapott helyet a sebességmérő, baloldalt az üzemanyagszint jelző, a jobb oldal pedig az Android rendszer üzenetei számára van fenntartva. Alapvetően a navigációs információk jelennek itt meg illetve az Android rendszernek olyan üzenetei, amik beavatkozást kívánnak. Például a bejövő hívásra figyelmeztető üzenetet láthatjuk, amíg fel nem vesszük a telefont, vagy a hívó fél le nem teszi, természetesen mindezt hangutasításokkal tehetjük meg.

A rendszer a biztonság figyelembevételével készült, ezért különösen fejlett a hangfelismerés, ami minden programban jól működik. Bármilyen feladatot kell megoldanunk, ahhoz nem kell levenni a kezünket a kormányról.
Nehéz elképzelni, hogy valóban Androiddal működjön a személyautónk, de a koncepcióautó megmutatta, hogy lehetséges, és csak idő kérdése, hogy a technológia arra a szintre jusson, hogy a Maserati után minden járműben hétköznapivá váljon.

Tovább
Írta: pr marketing webszolgálat Szólj hozzá!

Webszöveg írás - keresőmarketing

kreatív szövegírás, honlapszöveg készítése a keresőmarketing szempontok szerint: google honlapoptimalizálás, seo

pr-cikkiras-szovegirasAz internetes oldalakon elhelyezett webszöveg akkor optimális, ha nem csupán a honlaptulajdonos igényeinek felel meg tökéletesen, hanem eleget tesz a keresőprogramok támasztotta feltételeknek is. A Google-kereső például egyre inkább a webszájtok tartalmi értékeit veszi figyelembe, amikor kialakítja a kulcsszavas találati listákat (SERP). Ekkor száznál is több kritériumot vesz figyelembe - ezek fontossági sorrendjéről nem sokat tudhatunk (a cég saját titkaként kezeli), de a honlapoptimalizálással foglalkozó szakemberek empírikus úton már kitapasztalták, milyen szempontok szerint ajánlatos a honlapszöveget elkészíteni, a kulcsszavakra nézve relevánssá tenni, tagolni, és keresőbarát formába önteni. E munkálatoknak egy része már csak közvetlenül a webfelületen történhet az oldal teljes tartalmának ismeretében, de igen fontos elvárások már a megfogalmazás során érvényesíthetők. Éppen ezért a honlapszöveg kialakítást hozzáértő munkatársnak kell végeznie. Ha cég, vállalkozás nem rendelkezik ilyennek, ajánlatos külső segítséget kérni és profi szövegírót felkérni.

Tovább