pr marketing szolgáltatás


Androidos Maserati a jövő autója

maserati okosauto android endgadget

Okosautó az önvezető autók elődje

A Google és a Qualcomm bemutatta az Android rendszerrel működő autó prototípusát írta az engadget.com portál. Az általában okostelefonokban használt operációs rendszert egy Maserati-ba építették be.

A Tesla-hoz hasonlóan a Maserati-ban is két kijelzőt helyeztek el. A középkonzolban helyet kapott egy ultra HD display, a hagyományos sebességmérő panelt pedig egy 720p-s digitális kijelzőre cserélték le. Az autót csak akkor lehet beindítani, ha csatlakozik az okostelefonunkhoz, és mindent a Google rendszere irányít. Ebből adódóan nem az autógyártók szörnyű minőségű és gyenge grafikájú érintőképernyőivel van dolgunk, hanem csúcstechnológiás Android rendszerrel. Sokan idegenkednek még attól, hogy érintőképernyővel irányítsanak bizonyos funkciókat, mint például a légkondicionáló vagy a fényszórók bekapcsolása, de el kell kezdeni megbarátkozni ezzel a gondolattal.

Ami említésre méltó a rendszerrel kapcsolatban, hogy az új Android N fut rajta, mely három területre osztja a képernyőt. Az autó működésével kapcsolatos információs részen kívül, a fő területen az éppen aktuális appok futnak, míg a legfelső harmadban a korábban végzett munkák, használt applikációk katalógusa találhatóak. Ha például zenehallgatás közben üzenetet kapunk, vagy telefonhívást fogadunk, ennek befejeztével a felső részből tudjuk újra aktiválni a korábban futó programot.

maserati muszerfal engadgetA frontális kijelző meglehetősen egyszerű szerkezetű. Középen kapott helyet a sebességmérő, baloldalt az üzemanyagszint jelző, a jobb oldal pedig az Android rendszer üzenetei számára van fenntartva. Alapvetően a navigációs információk jelennek itt meg illetve az Android rendszernek olyan üzenetei, amik beavatkozást kívánnak. Például a bejövő hívásra figyelmeztető üzenetet láthatjuk, amíg fel nem vesszük a telefont, vagy a hívó fél le nem teszi, természetesen mindezt hangutasításokkal tehetjük meg.

A rendszer a biztonság figyelembevételével készült, ezért különösen fejlett a hangfelismerés, ami minden programban jól működik. Bármilyen feladatot kell megoldanunk, ahhoz nem kell levenni a kezünket a kormányról.
Nehéz elképzelni, hogy valóban Androiddal működjön a személyautónk, de a koncepcióautó megmutatta, hogy lehetséges, és csak idő kérdése, hogy a technológia arra a szintre jusson, hogy a Maserati után minden járműben hétköznapivá váljon.

Tovább
Írta: pr marketing webszolgálat Szólj hozzá!

Google autós navigáció

auto navigacio marketing- autónavigációs program a Google-tól

A szofver fejlesztők kampányait figyelve tudhatjuk, hogy sok navigációs program van a piacon. Az autóvezetők választását sok minden befolyásolhatja, de a legfontosabb szempont a megfelelő pontosság és az ár.

Természetesen otthon a télikertben, vagy Budapesten járva nem tévedünk el, de ha messzebbre szeretnénk utazni, olyan mobiltelefonos applikációt kell vásárolnunk, mely elnavigál minket a célunkhoz.

A Google marketingjéből megtudhatjuk, hogy a Keresőóriás online térképét továbbfejlesztette, és azt letöltve offline is használhatjuk autós navigátorként, szinte bármilyen eszközön.

A Google Maps előnye, hogy műholdas fényképeinek köszönhetően sokkal pontosabban tudjuk meghatározni azt, hogy hol vagyunk, az utcaképeknek köszönhetően pedig már előre felkészülhetünk arra, hogy hol merre kell kanyarodnunk. Az úti cél megadása rendkívül egyszerű, hiszen egy SMS üzenetben is elküldhetjük a találkozási hely koordinátáit, ezt az applikációba betáplálva megkapjuk az optimális útvonalat.

Az útvonalak megtervezését nem kell kötelezően az okostelefonon vagy mobiltelefonon elvégeznünk. A Google weboldalán is megnyithatjuk a térképet, az itt megtervezett útvonalakat automatikusan megoszthatjuk a mobil eszközökkel is.

Автомобильная навигация Google car navigation

Tovább

Olcsó HUD minden autóba

hudway glass személygépkocsikbaAz sms üzenetek olvasása is lehetővé válhat az új és olcsó HUD segítségével a gépjárművekben.
Vezetés közben sok dolog vonhatja el a sofőr figyelmét, ez a figyelemelterelés, a felmérések szerint, veszélyesebb lehet az ittas vezetésnél. Ott van a navigációs szoftver, mely leggyakrabban az okostelefonon fut, a bejövő hívásoknál hiába használunk headsetet, az a néhány pillanat is végzetes lehet, amíg rápillantunk a készülékre, hogy lássuk, hogy ki hív. A veszélyesség csúcsán, a vezetés közbeni sms küldés és fogadás áll. Sokan nem tudják megállni, hogy vezetés közben ne olvassák el az érkező üzeneteket. Egy hosszabb út során akár 10-15 privát vagy marketing sms érkezhet a mobiltelefonra, nem beszélve a tömeges sms küldés folytán érkező üzenetekről. Ha csak 3-5 másodpercen keresztül olvasunk egy-egy szöveget, komoly veszélynek tesszük ki magunkat, utastársainkat és környezetünket is.

A Kickstarteren társaság a Hudway Glass nevű projektre gyűjti most a pénzt.

A HUD (azaz Head Up Display) a luxusautókban megtalálható megoldás, amikor is különböző információkat közvetlenül a szélvédőre vetítenek, amely ilyenkor egy áttetsző virtuális laptop-kijelzőre emlékeztet, így a vezetőnek nem kell lepillantania, folyamatosan figyelheti az utat. Ezt a megoldást a vadászgépek pilótái számára fejlesztették ki eredetileg. Az új projekt ezt a megoldást gondolta tovább, mindenki számára elérhető áron. A projekt tárgya az, hogy eredményeként az okostelefon képernyőjén megjelenő információkat kivetítik egy üveglapra.

A HUDWAY Glass együttműködik az összes olyan programmal, amelyik támogatja a HUD módot, de természetese leginkább a saját, Hudway nevű alkalmazás felel meg (iOS-re és Androidra egyaránt elérhető). A HUDWAY használata roppant egyszerű: fel kell ragasztani a műszerfalra, és fejjel lefelé beletenni az okostelefont. Az ötlet zseniálisan egyszerűnek tűnik, nagyon várjuk, hogy megjelenjen a boltokban.

Tovább
süti beállítások módosítása