Fogorvosi szolgáltatás Budapesten

Fogászati rendelő a 13. kerületben

fogorvos szolgáltatás BudapestTalán kijelenthetjük, hogy nincs olyan ember, akinek ne lenne élete során problémája a fogaival, ezért igénybe kell venni a fogorvosi szolgáltatást Budapesten. Az viszont már korántsem egyértelmű, hogy a különböző fogászati panaszokkal milyen rendelőt érdemes felkeresni? Ebben próbálunk segíteni

Egy kisebb fogorvosi rendelő Budapesten egy, vagy két székkel működik és általában nem tud minden igényt kielégíteni. A fogakat érintő sérülések és elváltozások azonban több fogászati területet is érinthetnek és kezelésük időnként specialisták bevonását teszi szükségessé. Tehát ne azt nézzük, hogy milyen szép a berendezése egy rendelőnek, hanem az ott dolgozók tudása és a rendelő felszereltsége szerint keressünk fogorvosi rendelőt.

Panaszok, amivel fogászatot keresünk

  • A legtöbb esetben fogszuvasodás miatt keresik fel a fogorvost. Egy egyszerű tömés, vagy fogkőlevétel, illetve a protetikai fogpótlás nem igényel szakvizsgához kötött végzettséget, ezért bármelyik budapesti rendelőben elvégeztethetjük. Keressünk olyan fogorvosi rendelőt, amelyiket ajánlják ismerőseink, vagy számunkra előnyösen megközelíthető.
  • Komplex fogászati probléma esetén (kitört fog, súlyos fogágybetegség, foghiány pótlása implantátummal, stb) azonban válasszunk körültekintően olyan fogorvosi rendelőt, ahol a különböző szakterületek specialistái egy helyen, egymás munkáját kiegészítve tudnak szolgáltatást nyújtani, megoldást találni a panaszokra.

Kezelések a fogorvosi rendelőben

Diagnosztika, állapotfelmérés a budapesti fogorvosnál: a fogászati kivizsgálás ugyanolyan fontos, mint más betegség esetén. A fogak egészségének megtartása érdekében rendszeres ellenőrzésekre van szükség. A félévente/évente ajánlott kivizsgálás lehetővé teszi, hogy a szájüreg esetleges elváltozásai mielőbb kiderüljenek, és egyszerűen, minimális beavatkozással kezelhetőek legyenek.

Száj-, és dentálhigiénés kezelések

A fogakra rakódott fogkőtől érdemes félévente megszabadulni. Ellenkező esetben a baktériumok könnyű célpontja lesz a fogzománc, melynek károsodásával rövid időn belül létrejön a fogszuvasodás.

Esztétikai kezelésekkel helyreállítható a mosoly varázsa

Sérült, elszíneződött fogazat esetében megoldást nyújtanak a fogászati héjak, koronák, vagy a több fog pótlására szolgáló hidak. A személyre szabott kezelések biztosítják csak a teljes megújulást, a hosszú távú megelégedettséget.

Parodontológia

A kezeletlen fogkő, a baktériumok folyamatos jelenlétének köszönhetően, igen súlyos ínygyulladáshoz vezethet, melynek egyenes következménye az íny sorvadása, majd a csont károsodása. Az elhúzódó, kezeletlen elváltozás a fog kiesését eredményezheti. A fogágybetegségek (a fog körüli tartószövetek megbetegedései) elkerüléséért javasolt félévenként eljárni fogkő eltávolításra, és kontroll vizsgálatra. Az időben visszafordított folyamatok fogéletet mentenek!

Gyermekfogászat

Ne felejtsük, gyermekeink fogai nagyon sérülékenyek. Minél kisebb korban elkezdődik a rendszeres budapesti fogászati ellenőrzés, annál természetesebb lesz gyermekünk számára fogorvoshoz járás. Mihamarabb orvosolják már kisgyermekkorban a kezdeti problémákat, annál hosszabb távra garantálható az egészséges fogak megtartása. A megelőzés jelentősége óriási, egész életükre kihatással lesz a dentális egészség megőrzése.

Konzerváló fogászat: a fog egészségének meggyengülése, vagy sérülése visszafordítható a konzerváló kezelésekkel. A modern helyreállító technikák lehetővé teszik a teljes körű funkcionális és esztétikai megújulást. Minél kisebb a károsodás, annál egyszerűbb és költséghatékonyabb a kezelés. Panasz esetén érdemes fogorvoshoz fordulni még akkor is, ha a problémája nem jár fájdalommal. Nagy kincs a természetes, saját fog, ne kockáztassa időhúzással.

Gyökérkezelés, Endodoncia

A fog gyökerét érintő beavatkozások nagy szakmai tapasztalatot igényelnek. A kiterjedt, elhanyagolt szuvasodások sok esetben sodorják veszélybe a fog megtarthatóságát. A gyökérkezelés lehetőséget ad a saját fog megőrzésére.

Szájsebészet Budapest

A szájsebészet műtéti megoldásai nagyban hozzájárulnak a szájüreg és a fogak, állkapcsok egészségének helyreállításához. A korszerű érzéstelenítési eljárásokkal nen kell tartani a fájdalomtól, bátran bevállalhatja a kezelést.

Implantológia

Elvesztett fogat implantátummal lehet a leghatékonyabb módon pótolni. A műgyökér beültetés modern, biztonságos, időtálló megoldás a fogvesztés problémájára.

Fogszabályozás: A fogak szabályozása mára egy külön szakterületté nőtte ki magát. A fogak rendezetlensége, helytelen pozíciója számos későbbi diszfunkciót és panaszt okozhat, ezért korrekciójuk orvoslást igényel.

Tovább
Írta: pr marketing webszolgálat Szólj hozzá!