X5 riválist tervez a Peugeot

Egy újabb peugeot modell. Francia sajtóhírek szerint a Peugeotnál elkezdték egy új nagykocsi tervezését, amely átveheti a 607-es évekkel ezelőtt megüresedett helyét. Az új modell persze nem egy újabb luxusszedán lesz, amelyből aztán alig tudnak majd eladni néhány ezer példányt – ezúttal inkább más stílussal próbálkoznak, tanulva a korábbi kudarcokból.

dfgf.jpg

A tervezés alatt álló típusról sokat egyelőre nem tudni, csak annyit, hogy várhatóan 6008-asnak hívják majd, és valamiféle szabadidő-autó lesz. Ilyesfajta tanulmányautókat már mutattak a franciák, nem is egyet. Leginkább a Peugeot SxC tekinthető a csúcsmodell előképének, de a testvérmárka, a Citroen is mutatott már ígéretes luxusautó-tanulmányt. A DS Wild Rubis leginkább egy hatalmas csapott hátú ötajtósként jellemezhető, némi hobbiterepjárós beütéssel, és mint ilyen, egész egyedi jelenség. Ha igazak a feltételezések, a 6008-as valahova a két korábbi tanulmányautó közé esik majd, és persze igen takarékos dízel-elektromos hajtást kap.

A francia gyártók évtizedekkel ezelőtt elvesztették a harcot a prémium-kategóriáért. Már a Citroen XM, a Peugeot 605 és a Renault Safrane sem tudta felvenni a versenyt a német és japán konkurencia nagykocsijaival az 1990-es évek elején, és azóta minden hasonló próbálkozás kudarcba fulladt a PSA és a Renault részéről. A harcot persze nem lenne célszerű feladniuk, hisz a luxusautókon sokkal többet lehet keresni, mint bármilyen olcsó tömegmodellen, így láthatóan keresik a kitörési lehetőséget, ahol még érvényesülhetnek, a nyomasztó német dominancia ellenére. Reméljük sikerül olyan autót gyártaniuk amelyik mindenkinek megfelel.

Címkék: autó, Peugeot
Írta: pr marketing webszolgálat Szólj hozzá!