Párhuzamos parkolás
Hogyan parkoljunk párhuzamosan? Mi a párhuzamos parkolás?
A Budapesten bérelt autó esetében jól meg kell gondolnunk, hogy hol és hogyan fogunk parkolni. Bár a legtöbb helyen fizethetünk sms üzenet küldés útján, azonban a sok parkolóhely, csak egy marketing fogás. Minden lehetséges helyre be kell tudnunk állni, ezért érdemes elsajátítani a párhuzamos parkolás metódusát.
Ha az autót a járdaszegéllyel párhuzamosan szeretnénk leparkolni, először meg kell állapítanunk, hogy elegendő hely áll-e rendelkezésre. Szabályként elfogadhatjuk: legalább 1,5-szer hosszabb távolság szükséges, mint az autó hossza, hogy be tudjunk állni két gépkocsi közé. A párhuzamos parkolás folyamata a következő:
- Az üres hely előtt álló autó mellett, attól kb. 0,5 m távolságra, vele párhuzamosan úgy állunk meg, hogy a két személyautó hátsó lökhárítója egy vonalban legye. Ez az alaphelyzet, amelynek pontos végrehajtása nagyon lényeges.
- A jobb oldali index bekapcsolása után nagyon lassan tolassunk. Közben a kormányt élesen jobbra fordítjuk, míg a gépkocsi majdnem 45 fokos szöget zár be a járdaszegéllyel. Ebben a pillanatban az autónk kormánykereke és az előttünk álló jármű hátsó lökhárítója egy vonalban van.
- A kerekeket egyenesbe kormányozzuk, és így addig tolatunk – nagyon lassan – amíg a gépkocsink első lökhárítójának jobb vége egy vonalba kerül az előttünk álló gépkocsi hátsó lökhárítójával.
- Amennyire csak lehet, gyorsan balra kormányozunk és nagyon lassan tolatunk a parkolóhelyre. Közvetlenül megállás előtt a kormányt jobbra forgatjuk, ha nem a kívánt helyre érkeztünk.
- Ezután lassan előrehaladunk a járdaszegéllyel párhuzamosan, attól legfeljebb 30 cm távolságra megállunk, és kézifékkel rögzítjük az autót. A lehetőségekhez mérten úgy állunk meg, hogy a gépkocsink előtt és mögött levő távolság kb. egyenlő legyen.
A járművezetés az egyik legnehezebb munka
A közlekedés és autóvezetés szerves részévé vált a műholdas helymeghatározásra épülő navigációs szoftverek használata. Európában a helymeghatározás két műholdrendszer segítségével érhető el: GPS és
Az sms üzenetek olvasása is lehetővé válhat az új és olcsó HUD segítségével a gépjárművekben.
A tél közeledtével, még mielőtt az első nagyobb hó leesne, érdemes felkészülni a téli időjárás viszontagságaira. A legtöbb baleset nem a fagyos téli utakon történik, hanem az átmeneti időszakban, a hirtelen leeső hó hatására. Az autósok elhúzzák az időt és sem technikailag, sem pszichológiailag nincsenek felkészülve a téli vezetésre. Korábbi posztomban már írtam arról, milyen 


Minden weboldal tulajdonos azt szeretné, ha a számára fontos kulcsszóval indított internetes keresés eredményei között az ő honlapja előkelő helyen szerepelne. Ebben a keresőoptimalizálással foglalkozó SEO-szakember segíthet, aki abból indul ki, hogy minden honlap optimalizálható és minden találati pozíció javítható. Igaz, a siker mértéke már nagyban függ a honlap és a rajta végzett munka minőségétől, továbbá a konkurencia erősségétől.
képen láthatónál kényelmesebb, új lakás kiadó Ungváron. Azonnal beköltözhető, teljesen felszerelt. A ház - nem csigaház! - szintén új, 2014-ben épült, ennek 2. emeletén helyezkedik el a közel 90 négyzetméteres háromszobás lakás új bútorzattal és elektromos felszerelésekkel. Többek között széles képernyős műholdas TV számos előfizetett csatornával, állandó internetkapcsolat (WiFi), amelynek köszönhetően okostelefonjáról budapesti VPS szerverét is vezérelheti. Ha érdekeltsége van Kárpátalján,Ukrajnában és oda költözne néhány hónapra, ideális szállása lehet a városközpontban. Utcai erkélyéről figyelheti Ungvár pezsgését - napozhat is kedvére. Autó beálló a ház előtt.